Már gyerekként is szenvedélyem volt a tanítás. Kisiskolásként a plüssmacijaimnak tartottam órákat – természetesen a számonkérés sem maradhatott el. A plüssöket később felváltották a kisebb iskolatársak, az osztálytársak és az egyetemistatársak, majd a szakmai gyakorlatok során már valódi diákoknak adhattam át azt, amit tudok.
Bár a helyzet és a „diákok” változtak, egy dolog sosem változott: a tanítás iránti lelkesedésem. Az életem másik meghatározó része a matematika, amely az iskolai és egyetemi éveim során is végig elkísért. Így a két számomra fontos dolog találkozott, és ez vezetett a matematikaoktatás felé.
Tanárként nem az a célom, hogy a diák egyszerűen bemagolja a képleteket és algoritmusokat, hanem hogy megértse, hogyan és miért működnek, és közben megtanuljon gondolkodni. Szeretném, ha a matematika nem egy mumus lenne a szekrényben, hanem valami, amivel meg lehet birkózni – sőt, akár meg is lehet szeretni.
Hiszem, hogy minden diák képes megtanulni és megérteni a matematikát. Ha valami nem működik, nem a diákkal van a probléma – lehet, hogy egyszerűen még nem találtuk meg a hozzáillő magyarázatot és tanulási módszert.