A nyelv és rendszere az én szememben sokkal több, mint csupán egy nyelvtani szabálykönyv; élő, változó és használható eszköz, amely elménkben, gondolatainkban, sőt minden egyes kimondott mondatunkban jelen van. A biztos nyelvismeret és nyelvi tudatosság nem önmagáért fontos, azért fontos, mert általa tudunk érthetően, hitelesen és önállóan jelen lenni a világban, emellett pedig megalapozza kritikus gondolkodásunkat is. Ugyanígy tekintek az irodalomra is. Nem hiszek a mesterkélt, nehézkes magolásban, illetve az egypólusú tanításban és értelmezésben. Egy irodalmi mű akkor válik igazán hasznosíthatóvá, amikor kérdéseket ébreszt bennünk, felismerünk valamit benne önmagunkból, sőt esetleg vitatkozni kezdünk a szereplővel, a szerzővel – vagy akár diákként saját tanárunk meglátásaival.
Tanárként abban hiszek, hogy nincs két egyforma diák, ezért nincs két egyforma tanulási út sem. Fontos számomra a differenciálás, a személyre szabott tanterv, tananyag, didaktikai eszközök és játékok. Célom az, hogy diákjaim utakat fedezzenek fel, összefüggésekre lássanak rá, különböző nézeteket ismerjenek meg, olvasási mozgásterekben és írásgyakorlatokban szerezzenek jártasságot, valamint ezzel egyidőben táguljon érdeklődésük, s egyben nyelvi- és kulturális világuk horizontja. A nyelv és az irodalom a szívemhez, a gondolkodásomhoz és ahhoz kötődik, ahogyan a világot látom. Éppen ezért szeretném ezt a kapcsolatot továbbadni a diákjaimnak is, lehetőséget teremtve számukra arra, hogy megtalálják benne a saját hangjukat. Mert végső soron ez a tanítás egyik legfontosabb feladata: segíteni egy fiatalnak abban, hogy megtalálja a saját hangját – és megszólaltatni azon.